„Tudni, hogy hogyan öregedj meg, a bölcsesség mesterműve,
az élet nagy művészetének egyik legnehezebb fejezete.”                 

 (Frederic Amiel)                                                                                       

Öregember nem vénember…

 

Az öregember az vénember? Az öregség, az öregedés, viszonylagos fogalom. Néhányan hibásan azonosítják a kronológiai, azaz a naptári életkorral. Sok ember 50 évesen már öreg, mások még a hetvenes éveik elején is fiatalok. A progériában szenvedő (ritka megbetegedés, kromoszóma-rendellenesség okozza) 9 éves gyermek öregember benyomását kelti.

 

Jelenlegi tudásunk szerint az életet számos biológiai óra méri. Például a növekedés, az érés, az öregedés, amelyek a szervezet összes funkcióját befolyásolják. A többféle biológiai óra teljesítményének az összehangolása ez idáig nem sikerült.

 

Így a legegyszerűbben igazodhatunk a WHO (Egészségügyi Világszervezet) határozatához, melyben megjelöli az öregedés különböző időbeli fokait. Eszerint a 45-59 éves korcsoportot a középkorú, a 60-74 éveseket az öregedő, a 75-89 éveseket az öreg, a 90 éven felülieket, pedig az agg megjelölés illeti.

 

Az emberi átlagéletkor

 

Összehasonlítva az időszámításunk kezdete óta látható változásokat, örvendetesen nő az átlagéletkorunk:

 

Időpont

Várható életkor

Időszámítás kezdete

22

1200

30

1400

35

1850

40

1900

50

2000

80

2030

90

 

Az átlagéletkor természetesen sok tényezőtől függ, úgymint a társadalmi berendezkedéstől, etnikai hovatartozástól, a társadalom rétegeződésétől, stb. Egészen egyszerű számításokkal arra a jól látható eredményre jutunk, hogy az emberek átlagéletkora egyre hosszabb. Az átlagéletkor emelkedése egyre gyorsabb.

 

Néhány érdekesség

 

A legöregebb nők Norvégiában élnek, a legmagasabb átlagéletkorú férfiak pedig Svédországban. Egyes adatok szerint viszont a világ legöregebb emberei Új-Zélandban vannak. Ezzel szemben az afrikai államok többségében a lakosság még az ötven éves életkort sem éri el. Ennek oka egyebek között a rendkívül alacsony életszínvonal.

 

A különösen hosszú életkort megélt emberekről rendszeresen értesülhetünk a televízióból, a magazinokból az Internetről. A legmagasabb életkor matuzsálemi kornak nevezzük. Matuzsálem a biblia szerint 969 évig élt, Ádám 930 évig.

 

Éppen véget ért századunkban (XX. sz.) matuzsálemi kort élt meg Igor Korolov, aki az újságok szerint 150 évig élt, életének nagyobbik felében szakácsként dolgozott.

 

Thomas Parr angol férfi 152 évig élt, úgy tartják, hogy kilenc angol királyt élt túl. Gyomortúltengésbe halt bele, éppen az után, hogy meghívták a királyi udvarba, mint érdekes embert, s úgy látszik, jól tartották.

 

Parr boncolási lelete szerint a szervei állapota fiatalember szerveinek felelt meg. Az öreg Parr 80 évesen nősült meg először, majd másodszor 120 évesen. Mindkét házasságából gyermekei születtek.

 

Élete során tizenháromszor nősült Zaro Aga, aki török állampolgár volt, és 156 évesen halt meg.

 

Ismeretes Doktor P. Defournel esete, aki 120 évesen halt meg, de előtte még nála 80 évvel fiatalabb nőt vett feleségül, aki több gyermeket szült neki.

 

Javeir Pereira kolumbiai indián 168 évig élt, és röviddel a halála előtt New Yorkba hívták meg, ahol mindenkit bámulatba ejtett élénk érdeklődése a nők iránt.

 

Az emberi öregedés

 

A gerontológiai források szerint az ember ténylegesen hitelesített életkora 125 év. A tudósok az emberi élet legmagasabb határát jelenleg a 109-113 év közé teszik.

 

Az öregedés diagnózisa csődöt mond, ha csupán a naptári életkorra támaszkodik. Az életkor kategóriák eltolódása miatt szükség van az öregségről és az öregedésről alkotott nézetek felülvizsgálatára. Meg kell szabadulni a „naptár zsarnokságának” nevezett előítélettől.

Nemcsak az orvostudomány, de a pszichológia, és a gerontológia is egyetért abban, hogy tudományos szempontból tarthatatlan, ha az ember életkorát csupán az évei száma alapján akarjuk megállapítani.

 

Ha az ember céltalanul tekint a jövőbe, és lemond a további pszichológiai és szociális fejlődés lehetőségeiről, akkor bizony „komplex öregedésnek” indul. Az öregedés folyamatában egyre erőteljesebben figyelembe kell venni a pszichológiai állapotot és a szociális körülményeket is.

 

Fontos a pszichofizikai kiegyensúlyozottság. Ha leszoktatjuk a testünket minden erőfeszítésről, akkor olyan formába kerülünk, amely az öregkorra jellemző. Az orvosok szerint: aki védekezni akar az érelmeszesedés ellen, annak naponta egyszer meg kell izzadnia valamilyen erőkifejtéstől.

 

Az emberi öregedés ellen a leghatásosabb szer a fizikai és a szellemi aktivitás, a munka, az elfoglaltság, a hobbi, a saját örömre végzett tevékenység, valamint a környezet iránti érdeklődés. „Ha az embernek nincsenek ambíciói, ha nem dolgozik másokkal közösen a holnap javára, a tegnapokban kezd élni.”(Pondelicek)

 

A negyvenöt és a hatvan év közötti életszakasz a legproduktívabb bizonyos feltételek megléte mellet. Öregszünk ugyan, az erők többsége törvényszerűen csökken, az öregedési folyamatot teljes egészében nem tudjuk visszaordítani, de az erőink fokozottabban az életcélokra összpontosulhatnak. Teljesítményünk magas szinten tartható, az erőfeszítések meghozzák az érett életkor számára a sikereket. Az élet középső szakasza az élet „aratásának” mondható. Ebben az életszakaszban a fiatalkori élményeinket életre keltjük, újra éljük, de harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb formában és magasabb etikai minőségben.

 

A leélt négy-öt évtized alatt az ember kialakított olyan pszichésen kompenzáló mechanizmusokat, amelyekkel kártalanítja magát az öregedésért, kiegyenlíti az öregedés okozta biológiai hátrányokat. Képes elsajátítani a belső harmóniát, a teljesítmény pontosságát, ki tudja alakítani magában az alkotói szintézist, illetve a gondolkodás szintézisét, amely az évek során szerzet bölcsességre jellemző.

 

Mindannyian álltunk már embert próbáló élethelyzetek előtt, mindannyian tudjuk, milyen a csalódottság, a veszteség, a megtorpanás. És amint felnőttünk hozzá, túléltük, megértettük, megoldottuk; erősebbé, értőbbé váltunk. Fejlődés egyenlő tanulási folyamat egyenlő problémamegoldás.

                                                                                  (Forrás: www.lelkititkaink.hu)

Közreadja: Dr. Dobos László, 3.KEMA Kuratórium elnöke        

honlap: www.harmadikkoregyeteme.hu



 

„Ne nyugodjon, alkosson!”

Időskori alkotás és kreativitás

Vajon megőrizhetjük-e szellemi frissességünket, ha időskorban is alkotunk, kreatív elfoglaltságokat találunk magunknak? Éljünk tevékeny életet, legyen részünk az alkotás örömében, hogy elkerüljük az üres hétköznapokat, s értelmet leljünk a mindennapokban!

Önmegvalósítás időskorban

Ha az időskori lelki egészségvédelemre gondolunk, fokozottan érvényesnek kell tekintenünk a már a görögök óta jól ismert "ép testben ép lélek" gondolatot. Idősebb korban természetszerűleg különösen gonddal kell ügyelni a testi egészségre, de emellett a lélek egyensúlyát veszélyeztető tényezőkre egyaránt kiemelt figyelmet kell fordítani. Hiszen minél inkább ép egy idős szervezet, annál jobban megtartható a harmonikus testi működés, mely csak segíti a kiegyensúlyozott lelki világot, s így az alkotóképesség megtartását is.
Az időskor lelki egészségvédelmében ugyanis az egyik legfontosabb tényező az aktív életmód, és annak megtartása. Sok múlik azon, hogy az illető mennyire éri magát fiatalnak, tevékenynek. Az aktivitás - ilyen formán - egy előrejelzője lehet a hosszabb életnek. Fordítva is igaz. A tétlenség, a monotónia hasonlít az öregedéshez, a fizikai hanyatláshoz. Ez egyfajta belenyugvás, az elmúlás várása.

Produktív időskor

Miért fontos a tevékeny élet, a kreativitás, az "alkotás" időskorban? Hogyan járulnak ezek hozzá a harmonikus élethez? A lelki harmóniához szükséges, hogy képesek legyünk élvezni az életet, ahogy Freud megfogalmazta: aki örülni, dolgozni és szeretni tud, annak van rendben a lelke.
Idős korban sok ember töpreng el azon, mit várhat még az élettől, milyen feladata van még, mit is szeretne még megvalósítani. Ha megfelelő a társadalmi hozzáállás, akkor sok idős ember kezd új dolgokhoz, folytat tanulmányokat, sőt, fordul olyan irányokba, amelyektől azelőtt el volt zárva. Az önmegvalósításban a társadalomnak feladata van. Segítenie kell az idős ember foglalkoztatását és tevékenykedését, a közösséghez való alkalmazkodását.
Szót kell ejtenünk a nyugdíjazás kérdéséről is. Akik nyugdíjazás után megfelelő elfoglaltságot találnak, feladatuk és szerepük van a társadalomban, egészségesebb és hosszabb életet tudnak élni, mint akiknek ez nem áll rendelkezésükre. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a nyugdíj után folyamatosan tevékenykedők egészségesebbek maradnak, mint akik inaktívvá válnak, tehát állandó elfoglaltság nélkül élnek. A nyugdíjba meneteltől sokan félnek: a tétlenségtől, a hanyatlástól, a betegségektől és végül, de nem utolsósorban attól a szörnyű érzéstől, hogy nincs rájuk szükség. Sok függ azonban attól, hogy mennyire készült fel a nyugdíjas erre az életszakaszra, milyen tervei vannak.
Gondoskodni kell arról, hogy a nyugdíjasok tovább tevékenykedjenek. Fontos, hogy a nyugdíjas ne érezze magát feleslegesnek, továbbra is legyen meg a helye, feladata és jelentősége a dolgozó, alkotó, fejlődő emberi közösségben.

 

Szuper-nagyi és társai

A lelki egészségnek alapvető feltétele tehát az örömkészség, a fizikai aktivitás megtartása is. Az idős ember is lehet produktív, ha - élethelyzetének megfelelően - a legtöbbet hozza ki magából. A jókedélyű, aktív, tevékeny embernek jobb az önértékelése, kevésbé éri el a depresszió vagy az oly gyakori mellőzöttség, sértődöttség érzése.
Gondoljunk csak a derűs, jó kapcsolatokkal rendelkező idős emberekre, akik gördülékenyen és hajlékonyan képesek beilleszkedni, akik ügyesen alkalmazkodnak az élet változásához, ahhoz, hogy nyugdíjasok lettek. Ők viselkedésükkel, tevékenységükkel, tetteikkel mindennapi életünk szerves részei. Nagy számban léteznek a "szuper-nagyik" és "szuper-nagypapik", a családilag igencsak tevékeny nagyszülők, akiknek jelenlétét, munkáját, sőt, nevelését nem nélkülözhetik sem a fiatalok, sem az unokák.
Ha pedig épp nincsenek jelen aktívan a fiatalság életében, főznek, sütögetnek, kötögetnek, varrnak, barkácsolnak, vagy épp szerelnek a gyerekeknek, unokáknak. Ugye szívet melengető látvány egy kötényben sütögető, igazi fánk illatú nagymama, és a szerszámosládában a kis-unokával kotorászó nagypapa?

Kortalan kreativitás

Időskorban nagyon fontos tehát, hogy legyen részünk az alkotás örömében! Mert ha aktív életszakaszainkban érdeklődési körünk sok tekintetben korlátok közé is van szorítva, az időskor lehetőséget adhat arra, hogy hódolhassunk régen titkolt szenvedélyeinknek, vágyainknak. Az alkotás örömét illetően pedig nem csak a szellemi termékekre kell gondolnunk! Az alkotni tudás élményében részesülhetünk, ha komolyan veszünk minden kínálkozó lehetőséget. Kinek-kinek a festés, a korongozás, a varrás, a zene vagy a barkácsolás szerezhet örömet. De bármilyen más hobbi - kertészkedéstől az asztrológiáig - pihentető kedvtelés lehet. Azt kell szem előtt tartani, hogy meg kell tanulni új módon élni, és elfogadható értelmet találni a hétköznapokban. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ne váljon életünk üressé, céltalanná.

 

Szerző: Hajós Anett pszichológus
Közzétette: Dr. Dobos László

2010. szeptember

 

__________________________________________________________________________________

 

„AZ IDŐSKORNAK VAN JÖVŐJE”
Hárdi István dr.: Előadásból részletek (1995.)

Harmónia és kreativitás öregkorban

Amikor apám a 80 éves kort elérte, és később anyám a 90-et, az emberek azt mondták: „Milyen csodálatos kor”. De valóban olyan csodálatos az öregkor? Nem hasonló mítosz-e, mint a gyerekkor boldogsága? Ami ritka. Vagy mint a gyermekkor ártatlansága? Ami egyáltalán nincs. Vajon nem túlzások-e a barátok gratulációi és jókívánságai, melyekben a közelgő öregségtől való félelem és annak tagadása rejlik, és az öröm: az öregség még messze van? Nem lenne becsületes megígérni, hogy az új évtizedbe lépés sima lesz és abban nem lesz betegség, a vállalkozások szelleme nem hanyatlik, hogy a mindennapi munka majd nem megy nehezebben, az utazás nem lesz fárasztóbb, a szabadnapok utáni vágy nem nő, s a barátok nem veszik észre a testi vagy ami rosszabb, a szellemi hanyatlást. Vajon nem fogja-e ő maga is ugyanazzal a gyanúval figyelni testét és lelkét? Természetesen vannak kárpótlások is. Emberek, akik éveken át félszegségtől, gátoltságtól szenvedtek, s nem volt önbizalmuk, meglepetésükre 70-en fölül jobban érzik magukat, önmagukkal megelégedettebbé válnak, valamint önmaguk és mások iránt megértőbbek lesznek (bár vannak kivételek). Az sem tagadható, hogy 70 év után könnyebb helyet találni egy zsúfolt teremben, jobban meghallgatják az embert, s a fiatalabbak néha még a csomagját is viszik. A jó és a rossz élmények vegyületén túl nem csoda-e, ha a 70. születésnapot vegyes érzéssel fogadjuk? Másfelől a hetvenedik, miként a többi, nem választáson múlik. Van és zajlik, s ugyanúgy át kell élni, mint bármely más történést! (Anna Freud a szerző fordítása) Első megközelítésre harmónia és kreativitás időskorban ritkaságnak, fehér hollónak tűnhet. Különösen így van ez, ha a mentálhigiéné szempontjából kívánunk a fentiekkel foglalkozni. Sajnos, az említett fogalmak a gyakori hétköznapi használatban vulgarizálás áldozatává váltak, így fokozzák az adódó nehézségeket. A lelki harmónia, lelki egyensúly kérdésével a mentálhigiéné, jobb magyar kifejezésével élve, a lelki egészségvédelem foglalkozik (Hárdi, 1992-a). Tulajdonképpen a testi-lelki jólétet, az élet élvezhetőségének, aktivitásának örömteljes fenntartását jelenti a harmadik életkorban. Ezért is jelentős életet az éveknek jelmondata. Kérdésünk nehézségét fokozza a lelki egészségről vallott sokféle eltérő nézet. Freud oly sokat idézett gondolatát alkalmazva: lelkileg egészséges az, aki örülni, dolgozni és szeretni tud. Újabb szerzők ehhez hozzáadják az önmegvalósítást, valamint Fromm-mal és másokkal, az emberi élet értékeinek, értelmének megvalósítását (Paulus, 1994). Idős korban sok ember előtt lebeg a gondolat, hogy mit várhat még az élettől? Milyen feladata van még? - azaz - Mit szeretne még - önmagából is - megvalósítani. Mindezek megfelelő - társadalmi és pszichológiai - hozzáállással nem túlzottak, ha meggondoljuk, hogy sok idős ember kezd új dolgokhoz, folytat tanulmányokat, sőt, fordul olyan irányokba, amelyektől azelőtt el volt zárva. Az önmegvalósításban a külvilágnak, a társadalomnak humanista feladata, hogy az idős ember szerepét, foglalkoztatását és tevékenységét, azaz a közösséghez való alkalmazkodását elősegítse, s ne fokozza - a szomatikus és pszichoszociális okból oly gyakran megjelenő - izolációját. A lelki egészségvédelem ókor óta ismert mondása: ép testben ép lélek. Az idős korban gyakori polymorbiditásnak s a kisebb-nagyobb kóros eltérésének kezelése elsőrendű feladat. Ha a megoldásuk nem lehetséges, a belső alkalmazkodás, a baj elviseléseinek elősegítése ugyancsak eszköz az egyensúly kialakításához. Másfelől, a hátrányokból, a megoldatlan kérdésekből megfelelő adottságok és lehetőségek révén előnyt szerezhetünk: a baj serkentővé, alkotó erő forrásává válik. Gondolhatunk pl. az ókor egyik nagy szónokára, Demosthenesre, aki dadogóból vált a beszéd kiemelkedő művészévé. Itt kell megemlítenünk a nyugdíjazás kérdését, ahol a folyamatos tevékenység biztosítása okozhat gondot. Akik nyugdíjazás után megfelelő elfoglaltságot találnak, feladatuk és szerepük van a társadalomban, egészségesebb és hosszabb életet tudnak élni, mint akiknek ez nem áll rendelkezésükre. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a nyugdíj után folyamatosan tevékenykedők egészségesebbek maradnak, mint akik inaktívvá válnak (Jores és Puchta munkásságát idézi Hárdi, 1995). Az elmondottak alapján tehát a harmadik életkorban a lelki egészségnek alapvető feltétele a testi-lelki eltérések korrekciója, egyensúlyban tartása mellett (vagy közepette) az örömkészség, az aktivitás, a szociális beilleszkedés megtartása. Ha az idős ember adottságainak és élethelyzetének megfelelően, a maximumot képes magából kihozni, vagyis aktuális állapotához képest tevékenykedni, beszélhetünk produktivitásról. A produktív idős embert nem akadályozzák a személyes vagy helyzeti hátrányok, önértékelését károsító hatások, a depresszió vagy az oly gyakori mellőzöttség, sértődöttség érzése. Mindnyájunk előtt van a derűs, jó külvilági (szaknyelven: kedvező tárgy-) kapcsolatokkal rendelkező idős ember képe, gördülékeny és hajlékony beilleszkedése, melyek őt viselkedése, tevékenysége és szavai nyomán mindennapi környezetünk szerves részévé teszik. Se szeri se száma a családilag produktív nagyszülőknek különösen a nagyanyáknak, akiknek jelenlétét, munkáját, sőt, nevelését sem a fiatalok, sem az unokák nem nélkülözhetik. A produktív öregkor, a személyi harmónia a társadalomnak is érték. Akkor is, ha megvalósítják mindazt, amit még nem tudtak teljesíteni vagy pótolni. Pl. nyelvet vagy valamilyen házi munkát sajátíthatnak el, vagy akár valahol nagy élettapasztalatuk alapján tanácsadóként is sok értékest nyújtanak. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy a közösség eltart egy öreget, - aki mellesleg mindezért egy életen át munkájával és (biztosítási) pénzével bőven megszolgált - de a társadalomnak továbbra is hasznot hajtó, értéktermelő tagja maradt. A társadalmi megbecsülés hozzájárul a tevékenység önértékelést fenntartó emeléséhez. Az új szerepkör nem csupán egyensúlyt biztosít, hanem elősegítheti az idős embert ért - pl. nyugdíjazás - traumájának feldolgozását. A mai szóhasználat a kreativitás fogalmát széleskörűen, sokszor mindenre használva vulgarizálta. Ezért is célszerű volt, hogy különválasszuk a produktivitásról. Nézzük tehát, mit is jelent a kreativitás fogalma? Történelmi, társadalmi jelentőségű új alkotást. Különösen tudományos jellegű téren érvényes a meghatározáshoz hozzátehet új problémamegoldás felvétele. Maga a szó a creo, creare, latinul teremteni, s legjobban ismert a Bibliából: Isten megteremtette a Földet. Az időskor lelki egészsége szempontjából világosabb megértést nyújt a produktivitás elkülönítése, mert az évek előre haladásával másképp értékeljük az újfajta kiemelkedő tevékenységet, mint a már begyakorlott, azonos szintű munkát. Hasznos itt összefoglalnunk a kreativitásról a legfontosabb gondolatokat. A kérdés két irányból indult el, egyfelől a pszichológiából (főként annak kísérleti irányaitól), valamint a Lombroso-féle zseni-tan gondolatköréből. Utóbbi szerint az alkotó készség és az elmebetegség összefügg: a lángész és őrület öröklődöm egyazon személyben fordul elő. Innen az őrült művész, beteg zseni oly gyakran előforduló sajnos még ma is élő közhelye. Régebbi (pl. Kretschmer) és mai kutatások kimutatták, hogy alkotás és elmebántalom között egyáltalán nem szükségszerű a Lombroso által felvetett kapcsolat. Nagyszámúak az egészséges zsenik, akiknek elméje mindig egészséges maradt. Különösen művészetpszichológiában látható, hogy az összefüggés inkább fordított: Tehetségek, alkotó kiválóságok számára az ilyen tevékenység inkább az egészséget, esetleg lelki nehézségek, konfliktusok nyomán az egyensúly elérését segíti. Így idézhettem betegeimet (Hárdi, 1992), hogy lelki egyensúlyukat biztosítja, ha a vászon elé állhatnak s feszültséget okoz, ha nem dolgozhatnak művükön. A művészet ilyen öngyógyítást nem csupán a művészeknek, hanem a nézőknek, a színház-, és múzeumlátogatóknak, a nagyközönségnek is nyújt. Elég, ha utalunk egy-egy színdarab után átélt művészi élmény hatására, annak lelkileg felemelő megtisztító, érzelmeket oldó azaz katartikus következményeire. Felmerül a kérdés: Hogy van ez a harmadik életkorban? Lehet-e az idős ember kreatív? Ha a kreativitás életkori megjelenését kutató Lehman munkásságára (idézi Bromley, 1972) támaszkodunk, a következő áttekintést nyerhetjük: Tudósoknál a tudományos közlések számában jelentkező csúcsteljesítmény 30-40 év között van, mely ezután folyamatosan hanyatlik. Költőknél 25-29 évek között tapasztalható a csúcsteljesítmény, 35 és 39 évek között csökken, majd 90 éves korig folyamatosan hanyatlik. (Gondoljunk csak Faludy Györgyre, aki 85 évesen is ír verseket.) A művészetben pl. a festészetben a csúcs 40-45 évek között van és a hanyatlás 60-70 éves korig zajlik. Természetesen az emberiség fejlődésével, modern korunkkal a teljesítőképesség felső határa kitolódik. Alfred Tennyson 70 éves korában írta meg a Balladák és költemények című művét és 74 évesen írta a Beckett című színdarabot és került a Lordok Házába. Galileo Galilei 73 évesen fedezte fel a Hold naponkénti és havi ingadozását, 74 éves korában publikálta a mechanikáról szóló művét. A társadalmi és politikai szerepeknek a 60 és 64 körüli évek, pl. az elnökjelöltségnek 45-59-es időszak a kedvező, a csúcs 65-69 körül van. Érdemes gondolnunk a történelem és a politikai közelmúlt és mai nagyjaira, Adenauerra, De Gaullera, Churchillre, valamint Reaganre és a mostanában elnökjelöltként induló 74 éves Bob Dolera. A művészek között nem feledkezhetünk meg a magas kort elért, haláláig tevékenykedő Michelangelóról és Leonardo da Vinciről. Milyen tényezők akadályozzák a kreativitást idős korban? Elsősorban a testi változások, hanyatlások. A testiekkel együtt járó lelki következmények, a világtól önmaga felé való fordulás, szaknyelven szólva: a narcisztikus tendenciák növekedése. Az általános energiacsökkenéssel a szexuális készségek is fogynak, jóllehet, hogy a vágyak és késztetések megmaradhatnak, sőt, akár fokozódhatnak is. A személyiség fejlődését jelentő differenciáltabb (úgynevezett genitális) érettséggel szemben primitívebb ösztönkésztetések (un. anális és orális impulzusok) kerülhetnek előtérbe. Sokrétű regresszióról beszélhetünk, infantilis, gyermeki megnyilvánulások mutatkozhatnak. Hétköznapi megfigyelés alapján is azt mondhatnók, hogy sokszor a harmadik korban lévők gyermekként viselkednek. Súlyos veszélyt és akadályt jelent a környezettel való kapcsolat károsodása. Ez a különféle veszteségélmények következménye is lehet. A közeli hozzátartozók, barátok elvesztése, szaknyelven szólva: tárgyvesztések, súlyosan megterhelhetik az idős embert, s hozzájárulhatnak társadalmi izolációjához. (Már senkije sem maradt...). Az idős ember kreativitása ezekkel a hatásokkal birkózik, sőt, nem egyszer kellő feltételek mellett a nehézségeket hajtóerővé tudja átalakítani. Elsősorban ha megfelelő adottságok nyomán kompenzáló, kiegyenlítő készséggel rendelkezik. Ugyancsak beszélünk a jelentkező érzelmi, ösztönös impulzusok átszellemítéséről, magasabb síkon való kiéléséről, szublimálásáról. Amíg a testi változásokat, befelé fordulást patológiásan hipochondriás megnyilvánulások, vagy a szexuális hanyatlást perverziók (pedofilia cukros bácsi) vagy más kóros jelenségek (időskori depresszió, alkoholizmus stb.) kísérhetik addig a szublimálás értéktermelő, egészséget előmozdító mechanizmus. Mennyire tudja az idős ember a belső dinamikai változásokat, a jelentkező részösztönöket szublimálni? Másfelől mennyire talál kárpótlást, helyettesítést az elvesztett tárgyaknak? (Itt természetesen a külvilág, a társadalom segítő szerepe nem hanyagolható el.). A hanyatlással szembeni életöröm élvezését mutatja Verdi időskori alkotása, a Fallstaffról szóló opera megírása. Picasso idős korában feltehetően szexuális energiáinak hanyatlását erotikus témájú műveinek sokaságával szublimálta. A veszteség helyrehozatala, az új tárgy megtalálása sokszor szerepel az időskori kreativitás motivációjában. Proust Az eltűnt idő nyomában járt, viszont a környezet lelkesítő, tárgypótló szerepe segítette Bernard Shawt és Bertrand Russelt még 90 éves korukban is, és nem feledkezhetünk meg Franklin Benjaminról, aki 80 éves korában feltaláló, diplomata és író volt. Érdekes példát nyújt a tárgyvesztés és pótlásának kreativitásban lévő szerepéről Luis Wain (1960-1939) (Bader és Navratil 1976), aki rajztanár és grafikus volt. A művészi adottságokkal rendelkező pedagógus felesége súlyos betegség nyomán meghalt. A betegágyon kedvenc macskája tartózkodott. Wain ezután kezdett macskákat rajzolni és festeni, hihetetlen számmal, s olyan tehetséggel, hogy közismertsége és sikerei nyomán a macskák Raffaeljének nevezték el. Ezek a rajzok az állatokat emberi tulajdonságokkal, ruházta fel, miközben emberi tevékenységeket is végeztek. Sokak szerint a művész ábrái Walt Disneyre is hatottak. Sajnos, a művészi tevékenység sem mentette meg Waint az elmebántalomtól: zavaros életkörülmények, vállalkozások, téveseszmék és hallucinációk közepette szenvedett szkizofréniában s hosszadalmas elmeosztályi tartózkodás után halt meg. H.G. Wells mondta a művész ábráiról: Azok az angol macskák, amelyek nem hasonlítanak Wain macskáihoz, szégyellhetik magukat. A kreatív folyamat egyfelől utat tör magának a személyiség gazdagításával (Limentani idézi: Chasseguet- Smirgelt, 1995), másfelől új tárgyat keres, mondhatni, új kiélési és szublimálási módot. Limentani pl. utal Leonardo da Vincire, aki művészi tevékenysége mellett új tudományos utakra lépett. Rossinit is említi, aki idős korában büszkébb lett szakácsművészetére, mint zenei alkotásaira. Ugyancsak ismert Ingres hegedűje, kifejezvén, hogy a festő Ingres akinek képei a Louvreban gyönyörködtetnek zeneművészként is kiemelkedő volt, Delacroixhoz hasonlóan. Sokat tudunk meg a kreativitás és személyiségfejlődés (pontosabban a libidio-állomások) összefüggéseiről Hermann Imre (1943, 1984) munkásságából. Festőknél, képzőművészeknél kifejezett kéz-erotikát, a kéz libidó megszállottságát észlelte. Az ilyen beállítás nyomán a leendő művészek nem állnak meg a rajzfejlődés 10-14 éves szintjén, ahol az átlag ember megreked. Ez az alapja képi kifejezőkészségüknek. Csalódások, megrázkódtatások befolyásolhatják őket, s ilyenkor régebbi ösztönkészségeiknek megfelelően adottságaikkal új módon szublimálhatnak. Példaként Goethét említi, aki az irodalmi, költő orális adottságai szublimálása nyomán a szavak művésze volt, csalódásai következtében visszatért régebbi kedvteléséhez, s rajzolni kezdett. Hasonlóképpen említi Benvenuto Cellinit, aki börtönbe kerülvén nem folytathatta régi művészetét, s írni, verselni kezdett. Õ tehát orális készségeik regressziójának felszínre kerülésével versírásban keresett vigaszt, azzal szublimált. Az időskori művészeti alkotásokban a gyengülő én és személyiségkontroll funkcióinak erőtlenedése nyomán elnyomott konfliktusok, fantáziák, a tudattalan világa is felszínre kerülhet. Ezek megfelelő feldolgozással ugyancsak forrásai lehetnek a teremtő tehetségnek. Természetesen ehhez kellő hajlékonysággal kell rendelkezni, hogy miként ezt Kris sokat idézett gondolata is említi az én érdekében regrediálni tudjon. A tudattalan kincseit felszínre hozva, élményeit szociálisan értékes formában tudja a közönségének átnyújtani. Mit tehetünk az időskori kreativitás elősegítésére? Hogyan nyújtsunk e téren is értékes életet az évekhez? Ebben a mentálhigiéné, pontosabban a geromentálhigiéné (Iván, 1991) tudománya segít. A lelki egészségvédelem kifejezés, melyet a mentálhigiéné helyett előnyösebb használni prevención, megelőzésen alapul. Beszélünk: elsődleges (oki), másodlagos (korai, a bajok keletkezésében segítő) és harmadlagos (rehabilitációs jellegű)/ megelőzésről. Itt elsősorban az elsődlegest tartjuk alapvetőnek. E célból kiemelnénk az alábbiakat: 1./ Már a görög korszak óta ismert, alapvető az ép testben ép lélek gondolata. Mennél épebb az idős szervezet, mennél jobban megtartható a harmonikus testi működés, annál nagyobb segítség a kiegyensúlyozott lelki világhoz, az alkotóképesség megtartásához. 2./ Ugyancsak alapvető a társadalom, a környezet megértő magatartása. Mindent meg kell tennünk az idős ember önállóságáért. Autonómiája ne szenvedjen kárt, s ne kerüljön függő helyzetbe. Ha kell, a társadalomi támogatás segítse szellemileg, lelkileg, és ha rászorul, gazdaságilag. 3./ Mindent meg kell tenni testi-lelki aktivitásának elősegítésére, az inaktivitást, a mozgást gátló helyzet kerülésére, a depresszió megakadályozására. 4./ Szükség esetén a megfelelő szakterápiák, gyógyszeres és pszichoterápiás támogatás álljon rendelkezésre. 5./ Mindehhez nélkülözhetetlen a megfelelő társadalmi szemlélet. Az ember megértése, értékelése így az időseké is pszichológiai kulturáltságot (Hárdi, 1992, 1995) igényel. Szerep, hely és megbecsülés illesse az öreg embereket. Mindezt az idős emberek nagy száma, az életkor meghosszabbodása messzemenően igényli. Sigmund Freud élete és halála egy csodálatos kreatív élet küzdelmeit és értékét álltja elénk (Hárdi, 1995): Freud 16 éven keresztül küzdött rákos megbetegedésével. Állapota 1938-ban, de még kifejezettebben 1939 őszén romlott. A rákos folyamat összeköttetést képzett az arc- és szájüreg között és a pofacsontok üszkösödésével az arcon is fekélyes lyuk keletkezett, rossz szagot árasztva. Emiatt kedvenc csau kutyája sem ment hozzá, amit a nagybeteg is észrevett és bölcs szemeivel szomorúan szemlélt. Enni nem tudott, fogyott, legyengült és fáradékony, majd aluszékony lett. Fájdalmait és szenvedéseit hallatlan önuralommal tűrte. Halála előtt egy hónappal még néhány órában rendelt, s a vég előtt egy nappal éjjeliszekrényén lévő zsebóráját, valamint az íróasztalán lévőt is felhúzta. Amikor az angol rádió bemondta, hogy kitört a II. világháború és ez lesz az utolsó háború, Freud csendesen megjegyezte: Az én utolsó háborúm... Olvasmánya ekkor Balzac Szamárbőr-e volt, amely mint ismeretes arról szól, hogy a beteljesült vágyak nyomán hogyan zsugorodik össze az életet, illetve annak tartamát szimbolizáló szamárbőr. Romló, éhező és fogyó (zsugorodó) állapotára utalva jegyezte meg, hogy ez éppen neki való olvasmány. 1939. szeptember 19.-én meglátogatta barátja és munkatársa későbbi életrajzírója Jones, aki megszólította a legyengült, aluszékony mestert: Professzor úr..., mire az kezével intett, s azt hirtelen leejtette, kifejezve üdvözlést, búcsút és lemondást... Háziorvosát, Max Schurt hivatta szeptember 21.-én, emlékeztetvén ígéretére, hogy ha itt az idő, nem engedi tovább szenvedni. Schur mindezt Freud Anna lányával is megbeszélte s morfin injekciót adott be, amit 12 óra múlva megismételt. Nyugodt, békés alvás következett. Így hunyt el Freud 1939. szeptember 23.-án hajnali 3 órakor. Jones gyászbeszédében így búcsúzott tőle: ...egy nagy szellem távozott a világból.. nem érezzük igazi távozásnak, hisz Freud igazi személyiségével, jellemével és gondolataival annyira inspirált bennünket, hogy amíg magunk is el nem megyünk, el nem válunk tőle. Mi, akikben ő tovább él. Alkotószelleme oly erős volt, hogy azt másokba is be tudta oltani. Ha valakiről el lehet mondani, hogy legyőzte a halált és szembenézett a Rémkirállyal, akkor Freud volt az, akinek a halál nem volt rém... IRODALOM Bader, A Navratil, L. (1976): Zwischen Wahn und Wirklichkeit. Bucher, Frankfurt. Bromley, D.B. (1972): Az emberi öregedés pszichológiája. Gondolat, Budapest. Hárdi I. (1992a): A lélek egészségvédelme. Springer, Budapest. Hárdi I. (1992b): Creativity in the light of the dynamic examination of drawings. Psychologie Medicale, 24, 605-608. Hárdi I. (1995): Pszichológia a betegágynál. 6 kiadás, Medicina, Budapest. Hermann I. (1943,1984): Az ember ősi ösztönei. Helikon, Budapest Iván L. (1991): Aktivitás és geromentalhigiéné. Egészségnevelés, 32, 276-280. Limentani, A. (1995): Creativity and the Third Age. Int. J. Psycho-Anal. 76, 825-833.t. J. Psycho-Anal. 76,

Közreadta: Dr. Dobos László
2010. szeptember

 

_________________________________________________________________________

Az önkéntes munkában rejlő lehetőségek – időskorúak mindennapjaiban


A munka mint olyan saját önbecsülésünk alapja, azé az érzésé, hogy hasznosak és fontosak vagyunk, és a környezetünk ugyanígy látja ezt. Biztosítja a megélhetést, hasznos szabadidő eltöltést eredményez, és nem utolsó sorban a presztízsünket biztosítja. A nyugdíjjal mindezeket elveszítjük. A megélhetés nyugdíj formájában biztosított ugyan, azonban ennek mértéke alacsonyabb, mint a korábban megszokott jövedelemé. Ennél azonban jóval súlyosabb veszteség, amit az önbecsülés és a hasznosság érzet területén kialakult űr okoz. Ennek a hiánynak a betöltésére lehet alkalmas az önkéntes munka, amelynek az Európai Uniós országokban nagy hagyománya van. Előnye, hogy az idős maga dönti el, hogy mennyi időt szán a köz javára, biztosítja a közösség számára is hasznos időtöltést és az egyén önbecsülését is növeli. A társadalom haszna az „ingyen” munkán túl az, hogy az idősekben felhalmozódott mérhetetlen tapasztalat, tudás és meglévő energia nem hever kiaknázatlanul. Erre lehetőség nyílhatna egyrészt eredeti szakmájukban való besegítésben. Másrészt új területeket is fel lehetne, és fel kellene tárni erre a célra. Az idősek olyan területeken is kamatoztathatnák segítő szándékukat, amelyek a környezetük zökkenőmentes működését segíthetné elő. Alapvető jelentőségű a nagyszülők segítsége a családon belül. A családon kívül nagy haszonnal járna közreműködésük a betegek és időstársaik ápolásában. Ezen felül különböző civil szervezeteknél, alapítványoknál is be tudnának kapcsolódni a segítő funkciókba, ha erre lehetőséget kapnának. Az időseknek mindig nagy szerepe volt a helytörténeti és hagyományőrző társaságoknál is, mind a helyi, mind a nagyobb múzeumok kiaknázhatnák az idősek ismereteit, adott témára fordítható, illetve fordított idejüket, kutatásaikat és tudásukat. A hagyományőrzésben ugyanakkor az idősek és fiatalok együttműködése biztosítja a generációk kapcsolatát. Bár hazánkban még nem jellemzőek a különböző jótékony célú boltok hálózatai, érdemes volna ezeken is elgondolkozni, hiszen ezeknek is az alapja az önkéntes munkásokból álló eladók és adománygyűjtők munkája. Az ilyen boltoknak nagy társadalmi nyeresége van, hiszen egyrészt pénzhez jutnak a jótékonysági gyűjtés kedvezményezettjei: pl. árvák, rákkutatási intézetek, hajléktalanok, stb., másrészt lehetőséget kapnak azok a nyugdíjasok, akik ezáltal a szerep által a társadalom hasznos tagjainak érezhetik magukat.
Nem hanyagolható el a különböző művészeti ágak nyeresége sem, amikor az idősek több szabadidővel rendelkezve valamilyen rég vágyott, vagy újonnan megismert területen alkotó tevékenységben próbálják ki önmagukat (vagy alkotnak továbbra is mint „nagy öregek”). Nem szabad elfelejteni, hogy hány tudós és művész alkotott és kutatott még nyolcvan-kilencven éves korában is, gazdagítva ezzel a kultúránkat. Mindehhez azonban szükség van a nyugdíjasok alapvető anyagi biztonságára, mert egyébként olyan munkát vállalnak csak el amiért fizetnek számukra, vagy inkább pusztán szórakozás után néznek.
Idősek az információs társadalomban
Egyes amerikai, angol és német vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az információs társadalomban megjelenő újszerű megoldások és eszközök segítenek enyhíteni az időskor jellemző problémáit. Korunk az informatika és híradástechnika gyors fejlődéséről szól, egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak bizonyos technikai és számítástechnikai ismeretek. Az időskori internethasználat kutatói és propagálói arra jutottak, hogy az internet elősegíti az időseket abban, hogy kapcsolatban maradhassanak a külvilággal, lépést tarthassanak a változásokkal, függetlenebbnek érezhessék önmagukat, stimulálja szellemi aktivitásukat, és mindezek által csökkenti az időskori depressziót is.
Az informatikai eszközök által elért időskori kirekesztődés csökkenésének azonban a társadalom egésze a nyertese. Az öregek problémáinak csökkenésével társadalmi feszültségek oldódhatnak. Ugyanakkor Kolin Péter az eVilág című folyóiratban írt cikkében rámutat, hogy az intergenerációs kapcsolatok színterévé is válik az internet. Az amerikai és német idősek szeretnek kapcsolatot tartani gyermekekkel, elektronikus levelezésen keresztül, melyben emlékeiket, élettapasztalatukat tudják átadni. Vannak, akik saját unokájukkal leveleznek, de vannak olyanok is, akik idegen gyerekek „pót-nagyszülőjévé” lépnek elő az Internet segítségével. „…az intézményes kultúraátadás korában eldugult csatornákat ismét megnyithatja valamelyest az Internet, átörökítve a következő generációra a kultúra azon részét is, mely egyébként elveszne”
Magyarországon nem ennyire előrehaladott a helyzet, az idősek még nem kapcsolódtak be ilyen mértékben az informatikai hálózatba. Beillesztésük az információs társadalomba legegyszerűbben az idősekkel foglalkozó szervezetek, valamint a szakmai oldal összefogásával képzelhető el. Eddig csupán néhány kezdeményezés történt arra, hogy speciálisan az idősek számára kínáljon számítástechnikai és/vagy internetes tanfolyamot. Ilyen kezdeményezés a Budapesti Művelődési Központ „Kattints rá nagymama!” tanfolyama. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy hazánkban ez nemcsak motiváció és kezdeményezés függvénye, hanem financiális kérdés is. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a személyes beszélgetéseim során igyekeztem kideríteni az idősek vélekedését az új technikai eszközökről. A számítógépet és az internetet csupán egyetlen hölgy ismerte és használta (az internetet kizárólag levelezés céljából), ő pedig még fiatalnak mondható (56 éves, leszázalékolt) és a felhasználói ismereteit a munkája során szerezte meg. Bár szinte minden beszélgető partnerem hasznosnak ítélte meg ezeket az új eszközöket, ugyanakkor vagy nem is találkoztak még velük, vagy ha igen, akkor is idegenkedtek a használatuktól. Úgy érzem, hogy akkor fogja az időseket motiválni a számítástechnika, illetve az internet, ha belátják ennek személyes hasznát, azaz, ha valóban szükségük van rá. Érthető, hogy ennek hiányában az életük más területeire fordítják az időt és energiát.
Már korábban említettem, hogy az internet és a számítógép segítségével az idősek bekapcsolódhatnak az oktatás, művelődés vérkeringésébe, akkor is, ha nagyon messze laknak az adott intézménytől, vagy akkor is, ha nem tudnak otthonról kimozdulni, mert betegségük ágyhoz köti őket. A távoktatás mellet a távmunka területén is lehetőségeket kínál a hasonló helyzetben lévő nyugdíjasok számára.

Írta: Sági Zenina
Közreadta: Dr. Dobos László
2010. szeptember

 

_______________________________________________________________________________

„Az időskornak van jövője”
A megelőzés, prevenció szerepe. Felkészülni az időskorra!


Az időskor az életút záró szakasza. Az, hogy ez a szakasz milyen lesz, azt az egész odavezető út készíti elő. Az időskor minőségét jelentősen befolyásolja az egész élet során kialakított életvitel, az egészséges életmód, a testi és szellemi edzés formája, gyakorisága.
Minden idősekkel foglalkozó programnak teret kell hagynia az öregedési folyamat egyediségének, azonban szükséges, hogy figyelembe vegye a megelőzés, illetve a rehabilitáció alapvető célkitűzéseit, amelyeket Anette Niederfranke nyomán az alábbiak szerint lehet összefoglalni:
Biztosítani kell a folyamatos tanulást, valamint a meglévő tudás, képességek és készségek egész életen át tartó kihasználását és bővítését.
A kellő mértékű testi, lelki, szellemi és társadalmi tevékenység lehetőségének biztosítása.
Az egész életvitel során készülni az időskorra (életmód: táplálkozás, ajzószerek fogyasztása, testmozgás, stb.), valamint a saját testtel és annak változásaival szembeni felelős viszony kialakításának elősegítése.
Az egész élet során a munkán és családi környezeten túlmutató érdeklődési kör kifejlesztése és megvalósítása (hobby).
Az életút idejében történő megtervezése, valamint felkészülés a jövőre.
„Azon információk felhasználása, amelyek a saját környezet önállóságot megtartó és segítő alakítására vonatkoznak”
Az életszakasz-határok, válságok és konfliktusok tudatos és felelős feldolgozásának elősegítése.
A szociális kapcsolatok megtartására és bővítésére való törekvés, valamint a hétköznapok alakítására vonatkozó új képességek megteremtése.
A felsorolt pontok közül nem egy túlmutat az idősek művelődési és oktatási keretein, visszanyúlva egyrészt a felnőttképzés, másrészt a pedagógia feladatkörére is. Nem elég pusztán a nyugdíjkorhatár környékén foglalkozni az időskori változásokkal, hanem égész életvitelünk kialakításakor szem előtt kell ezt tartani „jó gazda” módjára. Szükség volna arra, hogy a tudatos készülést szinte minden életkorban megemlítsük és foglalkozzunk a kérdéssel.
Az vitathatatlan azonban, hogy sokkal intenzívebb felkészülést igényel a nyugdíjba vonulással járó esetleges lelki problémák megélése és megoldása. Ennek segítése nem csak emberbaráti kötelesség, hanem tudatos politika kell hogy legyen, hiszen az a friss nyugdíjas, aki nem a várva várt szabadságot látja a munka letételében, hanem társadalmi presztízsveszteségként, idejének hasznos és tevékeny eltöltésének elvesztéseként, saját hasznosságának fokmérőjeként éli meg ezt a változást, annak bizony esetleg súlyos depresszióval kell megküzdenie, amely mind a családjában, mind az egészségi állapotában komoly problémákhoz vezethet. Nagyon egyszerű és még csak nem is nagy költségvonzatú kezdeményezés indult – és halt el nagyon hamar – 1978-ban. Minden nyugdíjba vonuló az első nyugdíjával együtt egy nagyon kedves, meleghangú tájékoztató levelet kapott kézhez, amelyben az öregedéssel, a megnövekedett szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatban találhattak jó tanácsokat a címzettek.
Sajnálatos, hogy a kezdeményezés nagyon hamar abbamaradt. Az információ eljuttatásának legbiztosabb és legközvetlenebb módja a „direct mail” volna jelenleg is. Talán annyival egészíteném ki ezt a levelet, hogy a végére néhány hasznos címet, telefonszámot is feltüntetnék, ahová különböző gondjuk, problémájuk esetén az idősek fordulhatnak.
Írta: Sági Zenina
Közreadja: Dr. Dobos László
2010. szeptember

A Közreadó megjegyzése: A harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány 2011.-ben felújítja, korszerűsítve közreadja az 1978.-ban kezdeményezett, nyugdíjba vonulók részére készített levelet új formában: „Harmadik életkorba indító levelet”

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------